A legtöbb kerítés megköveteli az erős, tartós alapot, aminek köszönhetően évtizedeken keresztül stabilan állhat. A kerítés lábazat megfelelő tervezése és építése garantálja, hogy a térelválasztóra sokáig számítani lehessen. A legtöbb esetben azonban nincs általános szabály arra, hogy milyen mély és széles kell legyen az alap. A szakembertől, az adott terepviszonytól és persze a kerítés típusától függ, hogy a kerítés lábazat milyen paramérekkel kell rendelkezzen. Az építéskor persze nyugodtan hagyatkozhat a mester a tapasztalatára, illetve vannak bizonyos szempontok, amiket kötelező figyelembe venni a munka megkezdésekor. A lényeg az, hogy lehetőleg fagyhatárnál mélyebben legyen beágyazva a földbe a kerítés lábazat.
Ideális esetben ez minimum 80 centiméter. Sok helyen nem bízzák ezt a véletlenre és az alap elérheti a 120 centimétert is. Ennél mélyebbre nem érdemes menni, hiszen bőven elégségesnek bizonyul ez is. Ha a kerítés lábazat a fagyhatár fölé kerül, akkor bizony nagyon hamar megjelenhetnek a kellemetlen, sok gonddal járó repedések. Ha az ember abból indul ki, hogy egy zárt kerítést olyan, mint egy nagy vitorla, akkor elég nagy erőhatásnak lesz kitéve ez egy jókora vihar esetében. Nyilván akkor a kerítés lábazat is ellen kell álljon az erőhatásoknak.
Praktikus és esztétikus kerti csap oszlop
A gabion rendszerek segítségével számos kerti tartozék hozható létre. Sok helyen megfigyelhető a kerti csap oszlop, aminek egyszerre van dekoratív és praktikus szerepe. A gabionok.hu oldalon egyszerűen megvehető a kerti csap telepítéséhez előre lemért szett, ami nagymértékben leegyszerűsíti a telepítést. A kerti csap oszlop nemcsupán a gabion kerítés mellett mutat jól, hiszen egy diszkrétebb kertbe is kiválóan illeszkedik.
A hozzá passzoló töltőkő kiválasztása után kellemes természetes hatás érvényesül. A sima földből kiálló cső helyett, egyszerű gabion rács és sok érdekes, akár egy családi kiránduláson gyűjtött vagy kőkereskedésben vett távoli országok köveit tartalmazó díszkő csomag segítségével is szép és érdekes kerti csap oszlop alakítható ki. Mivel ennyire egyedi megoldásról van szó, nem csoda, hogy sokan választják ezt.