Reszponzív weboldal. Mit is jelent pontosan?

A 2000-es évek vége felé szembesültek a szakemberek azzal a problémával, hogy a weboldalaknak már nem kizárólag asztali felületen kell megállják a helyüket. Az okostelefonok megjelenése és robbanásszerű terjedése miatt, már ezekre az eszközökre is optimalizálni kellett a weboldalakat. A reszponzív webdesign Ethan Marcotte nevéhez fűződik, ő találta ki elsőként a reszponzív tervezési módot 2010-ben.

A reszponzív jelentése többek között a „kedvezően reagáló” kifejezés. Jelen esetben azt jelenti, hogy a felhasználó eszközének kijelzőjéhez jól alkalmazkodó, rugalmas web design, weboldal.

A webdesign a különböző felbontású mobil kijelzőkön a weboldal tartalmát úgy tördeli, hogy a felhasználónak ne kelljen ráközelítenie az egyes elemekre, szöveg bekezdésekre ahhoz, hogy az olvashatóvá, illetve megfelelően értelmezhetővé váljon.

A mobil eszközökre optimalizált weboldalaknál fontos szempont az is, hogy a látogató számára az oldal könnyen kezelhető, áttekinthető legyen. Azok, akik ezt nem veszik figyelembe, évről évre egyre nagyobb számú látogatótól esnek el, tekintve, hogy a mobil eszköz illetve mobilinternet használók száma folyamatosan növekszik. Az online forgalom több mint fele érkezik mobil eszközökről és ez a szám csak növekedni fog.

Leggyakrabban használt felbontások

Mobil: 360 x 640

Mobil: 375 x 667

Mobil: 360 x 720

iPhone X: 375 x 812

Tablet: 768 x 1024

Laptop: 1366 x 768

Asztali gép: 1920 x 1080

Miért fontos a reszponzív weboldal? Miért szükséges?

  • A reszponzív weboldalak esetében csökken az úgynevezett visszapattanási arány, tehát az a jelenség, amikor a látogató az oldalra érkezve rögtön el is hagyja a tartalom megtekintése nélkül. A nagyobb visszapattanási arány negatív hatással lehet a Google AdWords hirdetési költségekre.
  • A látogatók döntő többsége elvárja, hogy mobil eszközén a megnyitott weboldal kifogástalanul jelenjen meg és legyen maximálisan felhasználóbarát.
  • A Google bünteti és hátrébb sorolja a nem reszponzív megjelenésű weboldalakat

Az első cég, aki észrevette, hogy a fix elrendezésű weboldalak hosszú távon nem fognak működni az Audi volt. Az Audi.com 2002-ben állt elő reszponzív weboldallal. Az Y generáció és az utánuk következők, akik már ebbe születtek bele, elvárják, hogy egy weboldal mobilon is tökéletesen jelenjen meg. Ha nem tudják megnézni a telefonjukon valószínüleg tovább is lépnek.

Reszponzív trendek 2021-ben

  • Gyors betöltés
    Az oldal betöltési sebessége mobilon is kulcsfontosságú. Ezen kívül arra is figyelni kell, hogy ne a végtelenségig kelljen görgetni a felhasználónak egy-egy információért. A “smart scroll” vagyis magyarul okos görgetés annyit jelent, hogy ha sok a tartalom a weboldaladon, akkor nem érdemes mindent egy lapra tenni. Egy jó főoldal a következőkből áll: rövid bemutatkozás, szolgáltatások ismertetése, mitől vagy te más és kontak infók.
  • Dark mode
    A sötét képernyős megjelenítés nemcsak a weboldalaknál, de appoknál és játékoknál is nagyon népszerű mostanában. Nagy segítség azoknak, akiknek sokat fáj a feje, esetleg migrénnel küzdenek, valamint köztudottan kevésbé fogyasztja az akkumulátort és valljuk be királyul néz ki.
  • Egyszerűség, minimalizmus
    A reszponzív design lényege, hogy egyszerű legyen és könnyen lehessen rajta navigálni. A felhasználók nem sok információt keresnek. Azt szeretnék tudni mit kaphatnak tőled, miért vagy jobb mint a konkurenciáid és hogyan tudják veled felvenni a kapcsolatot.

A Google bünteti a nem reszponzív weboldalakat

2015 április 21.-én a Google egy új keresési algoritmust vezetett be, mellyel már bünteti a nem reszponzív megjelenésű weboldalakat. Ez a gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy azoknál a weboldalaknál, ahol nem fordítottak gondot a mobil eszközökre optimalizált megjelenésre, hátrébb kerültek a Google organikus találati listáján.A Google-al pedig nem érdemes vitába szállni. Ha ő elsőkörben a mobilnézetet indexeli és rangsorolja be, akkor annak nagyon jónak kell lenni. A weboldal készítés folyamán tehát erre különös figyelmet kell fordítani.

Hogyan ellenőrizheti a saját weboldalát, hogy megjelenése optimalizált-e a mobil eszközökre?

Több online felület is akad, ahol ellenőrizhetjük weboldalunk reszponzív megjelenését, azonban mi most egyet emelnénk ki, mely talán a legrelevánsabb. Ez nem más, mint a Google saját „Mobilbarát teszt” online ellenőrző eszköze.

Ma már kizárólag mobilbarát, reszponzív weboldalakat készítünk

Számunkra egyértelmű, hogy napjainkban kizárólag reszponzív, tehát mobil eszközökre optimalizált megjelenésű weboldalakat illetőleg webáruházakat készítsünk. Ha Ön is szeretne biztos lenni abban, hogy elkészült weboldalát a mobil eszköz felhasználók is élvezni, használni tudják majd, akkor nincs más dolga, mint vegye fel velünk a kapcsolatot!

3 év ago